A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. július 23. 12:19-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését. A parlamenti jóváhagyással egyebek között adó- és járulékmentessé válik a háztartási munka, csökken a társasági adó, a közszférában bevezetik a bérplafont, és 98 százalékos különadóval sújtják a végkielégítéseket.
A törvényjavaslat adó- valamint járulékmentessé teszi a háztartási munkát, amelyek körébe a természetes személyek számára végzett következő tevékenységeket sorolja: lakástakarítás, főzés, mosás, vasalás, gyermekek felügyelete, házi tanítása, otthoni gondozás és ápolás, házvezetés és kertgondozás, amennyiben ezt természetes személyek nem vállalkozóként végzik. E tevékenységekkel kapcsolatban sem a foglalkoztatót, sem a foglalkoztatottat nem terheli adó- és járulékfizetési kötelezettség, a foglalkoztatottak ennek következtében társadalombiztosítási ellátásra sem jogosultak. A mentesség feltétele, hogy a foglalkoztató havonta, a munkavégzés megkezdése előtt bejelentse a háztartási alkalmazottat az adóhatósághoz, és alkalmazottanként havonta befizessen 1000 forint regisztrációs díjat. Ha ezt elmulasztja, az adott hónapban a kifizetés teljes összege után meg kell fizetnie az adót és a járulékokat, s ha a mulasztás terhére róható fel, a magánszemélyt terhelő közterheket is köteles megfizetni, továbbá 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.
A közszférában 98 százalékos különadó a végkielégítésekre
A közszférában foglalkoztatott magánszemélyeknek a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kifizetett juttatások 60 napra számított rendszeres járandóságot meghaladó része után 98 százalékos különadót kell fizetniük, amit a kifizetőnek kell levonnia, bevallania és befizetnie. A kifizetőt a különadóalap után 27 százalék egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség terheli. A különadó alapjába a bevétel 2 millió forintot meg nem haladó része nem számít bele, a 60 napra számított összegből a 2 millió forint feletti összeg ugyanakkor adóköteles. A különadó a törvény hatályba lépését megelőzően kifizetett jövedelmekre is érvényes, ez esetben az szja-bevallás határidejéig kell megfizetni. A különadó szempontjából rendszeres járandóságnak minősül minden olyan bevétel - különösen a bér, munkadíj, tiszteletdíj -, amely a magánszemélyt a jogviszonyra tekintettel meghatározott időközönként vagy a tartós megbízás teljes időtartamára megilleti. Nem számít be a különadó alapjába a jogviszony megszűnésének évére járó, szabadság megváltása címén kifizetett bevétel, a jogviszony megszűnésekor a magánszemélyt megillető jubileumi jutalom, illetve a felmentési idő munkavégzési kötelezettséggel járó részére fizetendő átlagkereset összege, továbbá a szerződéses katonák leszerelési segélye.
500 millió forintos adóalapig 10 százalékos társasági adó
A kedvezményes 10 százalékos társasági adókulcsot 2010. július 1-jétől a mostani 50 millió forintos adóalappal szemben 500 millió forintos adóalapig lehet alkalmazni, s ehhez nem szabnak feltételeket. Az adókulcs az adóalap 500 millió forintos része után 19 százalék marad. Ugyanez vonatkozik a vállalkozói szja szerint adózó egyéni vállalkozókra.A 2010. január 1. és június 30. közötti időszakra 50 millió forintig 10 százalékos adókulcsot alkalmazhatnak azok az adózók, akik teljesíteni tudják az ahhoz szükséges feltételeket, a többiek pedig 19 százalékos kulcsot. A 2010. július 1-jétől december 31-ig terjedő időszakban 250 millió forintig 10 százalék az adókulcs, és megszűnnek a feltételek, a 250 millió forint feletti összegre pedig 19 százalék az adó.
Az szja törvény módosításával a magánszemélyeknek az ingatlan bérbeadáshoz nem kell egyéni vállalkozóvá válniuk, ugyanez vonatkozik az egyéb szálláshely szolgáltatást nyújtó magánszemélyekre is. Az ingatlan bérbeadási (egyéb szálláshely szolgáltatási) tevékenységet önálló tevékenységként folytató magánszemélyek bevételükkel szemben értékcsökkenési leírást számolhatnak el az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályok szerint. Az adózás rendjéről szóló törvény módosításával a magánszemélyek ingatlan bérbe/haszonbérbe adása esetén mentesülnek a bejelentési kötelezettség alól, és nem kell adószámot kérniük, ha e tevékenységre nem választják az áfafizetési kötelezettséget.
Illetékmentes lesz az egyenesági öröklés és ajándékozás
Az illetéktörvény módosítása illetékmentessé tesziaz örökhagyó egyenes ági rokona (beleértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is) által megszerzett örökrészt, illetve ajándékot. Ha más örököl, akkor a kapcsolattól és az örökölt, illetve ajándékba kapott értéktől függ az illeték mértéke. Például lakás öröklése esetén az örökhagyó házastársa, mostoha és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője 18 millió forintig 2,5 százalék, 18 és 35 millió forint között 6 százalék, a felett pedig 11 százalék illetéket fizet, míg lakás ajándékozása esetén ugyanennél a rokonsági foknál és értékeknél 5, 8, illetve 12 százalék az illeték mértéke. A törvényjavaslat szerint mentes az ajándékozási illeték alól a közeli hozzátartozóval megkötött szerződésben a termőföld, a tanya és a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivett terület, építmény (magtár, istálló stb.) valamint ingóság (mezőgazdasági berendezés, felszerelés, gép, állatállomány, készlet stb.) ajándékozása, illetve vagyoni értékű jog ingyenes átengedése.
Szintén új illetékmentességi szabály, hogy a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétek kapcsolt vállalkozások közötti átruházása mentes lesz a visszterhes vagyonátruházási illeték alól. Az egyenes ági rokonokra, illetve az ingatlannal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét kapcsolt vállalkozások közötti átadására vonatkozó illetékmentességet a 2010. július 1-jéig az adóhatóság által jogerősen el nem bírált ügyekben, a gazdaságátadási támogatás érdekében átadott mezőgazdasági ingatlanokra, eszközökre vonatkozó illetékmentességet pedig a hatályba lépés napján az állami adóhatóság által jogerősen el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell.
Megszűnik a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó
A törvényjavaslat hatályon kívül helyezi a vízi járművek, a légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik adójára vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó, egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényt.
Kincstárnoki rendszer helyett költségvetési (fő)felügyelők
Az államháztartási törvény módosításával a kincstárnoki rendszert felváltja az úgynevezett költségvetési (fő)felügyelői rendszer. A (fő)felügyelők főállásban, kormánytisztviselőként látják el feladatukat. Az új szabályozás az úgynevezett alkotmányos fejezeteket és az önkormányzati rendszert nem érinti. A költségvetési (fő)felügyelők tevékenységére vonatkozó részletes szabályokat a kormány rendeletben állapítja meg. A központi költségvetésből a javaslat szerint nem folyósítható támogatás addig, amíg a kedvezményezettnek adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása van, továbbá, ha jogosulatlanul vett igénybe korábban támogatást. Ez azonban nem vonatkozik a pénzbeli, szociális, a jóléti és a foglalkoztatást elősegítő képzési támogatásokra. Csökken a támogatások kedvezményezettjeit terhelő adminisztrációs teher: a támogató a folyósítást megelőzően elektronikus úton a kincstár, illetve az adóhatóságok tájékoztatása alapján ellenőrzi a köztartozást.
Egyszerűsödnek a beruházások engedélyezési eljárásai
Módosulnak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényben (Ngtv.) foglalt feltételek, és a törvény hatálya kiterjed a 90 millió forintnál nagyobb értékű és legalább 15 fő foglalkoztatását vállaló beruházásokra. Azokon a településeken, ahol a kormány kihirdette a vészhelyzetet, az újjáépítés során a bontási, az elvi építési, az építési, illetve a használatbavételi engedélyért nem kell illetéket fizetni. A helyreállításnál a kormány megengedheti, hogy az általánostól eltérő, egyszerűbb tervezési, kivitelezési szabályokat alkalmazzanak.
Nem lehet jelzálogjogot bejegyezni magánszemélyek devizaalapú hitelei mögé a tulajdonukban álló ingatlanra. A rendelkezés csak a törvény hatálybalépését követően megkötött szerződésekre vonatkozik. A korábban megkötött devizaalapú kölcsönök kiváltására, valamint a fedezetcserére továbbra is lehetőség lesz. Azt is megengedi a javaslat, hogy ha a devizahitelen jelzálog van és másik adós lép az eredeti helyére - például eladják a lakást -, akkor a jelzálog továbbra is életben maradjon.
A közszféra munkavállalóinál a havi munkabér az előző évi - a KSH által közzétett - bruttó nemzetgazdasági havi átlagkereset tízszerese lehet. Ez vonatkozik a közalkalmazottakra, a köztisztviselők körében pedig a politikai tanácsadókra és főtanácsadókra, továbbá a vezető tanácsos és főtanácsos besorolású egyénekre, az állami vezetőkre, a kormánybiztosokra, a miniszterelnöki biztosokra és a kormányhivatal alkalmazottaira is. A szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek. A javaslat a jegybank elnökének keresetére is bevezetné a bérplafont, ami hatással lenne az MNB alelnökeinek, a monetáris tanács további tagjainak, illetve a felügyelő bizottság tagjainak jövedelmére is. A PSZÁF elnökének havi jövedelme az előző évi havi átlagos bruttó kereset tízszerese, az alelnököké annak kilencszerese lehet.
A jövedéki adóról szóló törvény módosításával adómentessé válik a magánfőző által évente legfeljebb 50 liter mennyiségben előállított párlat, amely azonban csak személyes fogyasztásra szolgálhat. Magánfőzést folytatni csak a magánfőző személy lakóhelyén vagy ott lehet, ahol a gyümölcsöse fekszik. A pálinkafőző berendezés térfogata nem lehet nagyobb 100 liternél. A bérfőzdében lepároltatott saját gyümölcscefre is adómentes lesz évi 50 literig. Az egy háztartásban élők által főzött, illetve főzetett mennyiségeket egybe kell számítani. A magánfőzést három nappal korábban be kell jelenteni a vámhatóságnál.
A pénzügyi szervezeteknek a csütörtökön elfogadott törvény szerint különadót kell fizetniük, az eredeti javaslaton azonban több ponton is változtatott a nemzetgazdasági miniszter által a zárószavazás előtt benyújtott módosító indítvány. Így a tevékenységi engedélyüket első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítóknak is meg kell fizetniük a különadót, vagyis nem lesz lex Járai. A biztosítók adókulcsa végül a legutóbb javasolt 5,8 százalék helyett 6,2 százalék lett. A takarékszövetkezetek kedvezménye megmaradt, de végül úgy oldották meg, hogy a hitelintézetek esetében a korábbi általános 0,45 százalék helyett az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az e feletti összegre 0,5 százalék lett az adó.
A pénzügyi közvetítőket kivették az adófizetési kötelezettség alól, aminek indoka az volt, hogy a nettó árbevétel alapján történő adófizetés többségüknél jelentős veszteségeket okozna, egy részüket ellehetetlenítené. Így a Magyar Postának sem kell különadót fizetnie. A pénzügyi vállalkozások adókulcsa végül nem 6, hanem 6,5 százalék lett.
A hitelintézeteknél a különadó alapja a 2009. évi módosított mérlegfőösszeg, a biztosítóknál a korrigált díj összege (ennek definíciója módosult), az egyéb pénzügyi szervezeteknél pedig jellegük szerint a 2009. évi kamat- valamint díj- és jutalékeredmény, a korrigált nettó árbevétel, illetve a kezelt vagyon.
Az adót az idén két egyenlő részletben, szeptember 30-ig és december 10-ig kell megfizetni, és a 2010. évi adózás előtti eredmény terhére kell elszámolni. A pénzügyi szervezeteket 2011-ben 200 milliárd forint különadó terheli, amelynek részletes feltételeit külön törvény határozza meg, ahogy a 2012. évi különadó feltételeit is.-
Módosul a Stabilitási törvény
A törvényjavaslat a Stabilitási törvény módosításával megteremti annak jogalapját, hogy az államot a kibocsátott osztalékelsőbbségi részvény után időarányos megtérítés illesse meg akkor is, ha a részvényeket az állami tőkeemelésben részesült hitelintézet olyan időpontban vásárolta vissza, amikor az adott évi osztalékról még nem döntöttek. A javaslatban foglaltakat a már megvalósult tőkejuttatásra is alkalmazni lehet.
A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy közalapítvány, illetve állami alapító által államháztartáson kívüli alapítóval közösen létrehozott alapítvány megszüntetésével, annak vagyonából közhasznú szervezetként nonprofit gazdasági társaságot lehessen létrehozni, amennyiben annak céljai e formában hatékonyabban megvalósíthatóak. Ezt nemcsak az állami, hanem bármelyik másik alapító is kezdeményezheti. A megszüntetési eljárást soron kívül kell lefolytatnia a bíróságnak. A megszűnő közalapítvány vagyona a nonprofit társaság tulajdonába kerül azzal, hogy a társaság megszűnése esetén sem lehet felosztani tagjai (részvényesei) között. A megszüntetetett alapítvány alapítói a nonprofit társaságban taggá válhatnak, ennek feltétele meghatározott vagyoni hozzájárulás teljesítése. Az állami alapító köteles lehetőséget biztosítani a kisebbségi részesedés megszerzésére a megszüntetett alapítvány (közalapítvány) államháztartáson kívüli alapítója számára. A rendelkezés a törvény kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. A kormány a hatályba lépéssel egyidejűleg kezdeményezi a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány megszüntetését, és az alapítvány céljának megfelelő nonprofit gazdasági társaság közhasznú szervezetként való létrehozását.
marisnak ---42 -re !! Szerintem te nem vagy normális !! Irogatsz felelőtlenül , mikor világosan lehet látni , hogy azt sem tudod mit akarsz !!! Igazam van ????? Bukásra van itélve Orbán szabadságharca --irtad !! Szerencse hogy sokan vagyunk akik nem igy gondolják és minden erönkkel támogatni fogjuk hogy a normális elképzeléseket meg tudja valósitani !! Sem az IMF , sem az Unió --nem hozott normális változásokat a 20 év alatt sem , meg sem közelitjük azt az életszinvonalat , amik ök már Europában 35 éve megvalositottak maguknak !! Mi is kökeményen , ha nem jobban dolgozunk hogy normális életünk legyen , ezt nem lehet elvenni az emberektől , mert forró ősz lesz, hamarosan !! neked inkább segiteni kellene, mint hátráltattni a véleményeket , hogy zavargások nélkül is sikerüljön!!! Nem ???
Ha nincs trianon,most egy németország nagyságú és súlyú magyarország lenne,55milló lakossal,és nem kellene a imf-es zsidóbandával foglalkozni! VESSZEN EURÓPA, MINDENT VISSZAKAPTOK IDŐVEL! VERJEN MEG AZ ISTEN BENNETEKET!!!
Próbálkozz csak! Orbán, az 56 nap alatt többet tett, mint Te, aki folyamatosan csak e fölött károgsz.:)
Előzmény: Malacka
2010. július 24. 18:13 · 39
„Nem azért gyújtunk gyertyát, hogy véka alá rejtsük” – ezt az ostoba képet Orrbán Vicctor használta, amikor 56 napja hivatalban lévő kormányának működését értékelte a parlamentben.
Nézzük, mi is történt az 56 napos fülkeforradalomban:
1. A kormány a korábban már megszokott gyakorlatnak megfelelően minden lehetséges pozícióra igényt tartott, politikai és - az államtól függő - gazdasági téren egyaránt. Ami újdonság: a kétharmados többségnek köszönhetően a zsákmányelv ezúttal olyan helyeknél is szóba jöhetett, amelyeket korábban csak az ellenzékkel való megállapodás alapján lehetett (vagy éppen ezért nem lehetett) betölteni. Három személyi döntés váltott ki igazán komoly vitákat: Schmitt Pál, Domokos László és Stumpf István megválasztása valóban meglepőnek nevezhető.
2. A Fidesz láthatóan tudatosan készült arra, hogy kétharmados többségével élve minél előbb hozzálásson az intézmények átalakításához. Ezek a módosítások – nem meglepő módon - rendre a saját képre formálás irányába mutatnak.
3. Ahogy várható volt, a kormány erőteljes szimbolikus lépésekkel kezdett, és már az első napokban csúcsra járatta kommunikációs műhelyeit. A trianoni emléknappal és a kettős állampolgárság bevezetésével valóban tabukat döntött, miközben nem mondott le arról, hogy valóságértelmezését a lehető legtöbb helyen és formában propagálja. A nyelvi lelemények (forradalom a szavazófülkékben, nemzeti együttműködés, társadalmi szerződés, nemzeti centrum stb.) állandó ismétlése, következetes használata lehetővé tette, hogy a nyelvpolitikai küzdelmet eredményesen vívja meg a kormány: az ellenzék ezen a téren is reagáló szerepbe kényszerült, időnként maga is átvette ezt a retorikát. A nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat kifüggesztésének elrendelésével mintha túl is lőtt volna a kormány a célon...
4. Az ország legfontosabb problémáiról, többek között az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakításának kérdéseiről egyelőre érdemben nem nyilatkozott a kabinet.
5. A legnagyobb politikai siker egyértelműen a választói támogatás megőrzése, egyelőre semmi jele amortizációnak, elfordulásnak. Az agymosás tartós mellékhatása...
6. Az azonnali, radikális adócsökkentés ígérete hazugság volt.
Mit lehetne várni, egy olyantól, mint te! Nehogy elismerjed, hogy mi szülte szocializmusunkat, egy ávós szörnyeteg!
Előzmény: Blade
2010. július 24. 18:12 · 43
Az értelmesebbek számára már az! Legyen az akár, szoci akár fideszes vagy esetleg független. A narancsködös ökrök akkor is dicsőíteni fogják az afromagyar miniszterelnököt, amikor az ország olyan gyorsan süllyed el mint a Titanc.
Ha nincs trianon,most egy németország nagyságú és súlyú magyarország lenne,55milló lakossal,és nem kellene a imf-es zsidóbandával foglalkozni! VESSZEN EURÓPA, MINDENT VISSZAKAPTOK IDŐVEL! VERJEN MEG AZ ISTEN BENNETEKET!!!
Az értelmesebbek számára már az! Legyen az akár, szoci akár fideszes vagy esetleg független. A narancsködös ökrök akkor is dicsőíteni fogják az afromagyar miniszterelnököt, amikor az ország olyan gyorsan süllyed el mint a Titanc.
Előzmény: maris
2010. július 24. 08:45 · 42
Nem az a baj, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke nem kedveli a bankokat, és az is érthető, ha elege van a pénzvilág hatalmasságaiból, herótja az oligarcháktól. (Vannak számára jó bankok, és jó oligarchák, de ebbe most ne menjünk bele). A bankokat csak úgy általában, önmagukért, valóban nem kell szeretni. Nem is lehet: ha engem kérdeznek, egy aranyhal messze szimpatikusabb, mint a bármelyik szépen felszerelt, klimatizált bankfiók.
A baj leginkább az, hogy Orbán Viktor már egy jó ideje nem magánember. Hanem, tetszik, nem tetszik, Magyarország miniszterelnökeként viselkedett faragatlanul az IMF itt tárgyaló delegáltjaival. Bizonyos helyeken és körülmények között persze még ez is belefér, az ember odahaza a családjával úgy viselkedik, ahogyan akar, és ahogyan azt elviselik tőle. Itt és most azonban nem a Magyar Köztársaság viktátorának családjáról, és baráti köréről van szó. (Hacsak nem tekintjük az országot OV hitbizományának).
Persze, hogy nem kell hajbókolni a bankok, a Valutaalap előtt. Tárgyalni kell velük. Vitatkozni, ahol az a jó nekünk, ahol meg az, egyetérteni. Nem erőből kell legyőzni őket, hanem felkészülten meggyőzni a tárgyalópartnert.
Senki normális ember nem gondolja, hogy ne lenne szükség a bankadóra. A bankok is a valóság részei, a gazdasági élet fontos szereplői – ha szükséges, nekik is részt kell venniük gazdaság helyreállításában, életben tartásában. Maguk a bankok sem tagadják ezt, ha nem is örömmel, de készséggel részt vennének az ország gazdasági helyzetének javításában.
A gond a mértékkel van, merthogy a magyarországi bankadó sokszorosa a Nyugat-Európában kivetett sarcnak. De leginkább a stílust kifogásolják: Orbán Viktor nem a kutyájával beszél, nem is odahaza, családi körben osztja az észt.
Persze, mint majdnem mindenre, erre is ugyanaz a válasz: ezt akarták a zemberek, azért volt a Nagy Áprilisi Forradalom (NÁF), hogy Orbán a parlamentben bejelenthesse: köszöni az IMF eddigi együttműködését, a megállapodásunk októberben lejár.
Szép volt, jó volt, talán igaz se volt. S bár Matolcsy György miniszter két héttel ezelőtt még azt mondta, hogy új megállapodást kötünk az IMF-fel, ezt nyilván csak azért mondta, mert a zemberek a NÁF idején még ezt akarták, hallani Matolcsytól.
Néhány hete még arról lehetett hallani, hogy a bankadó csak átmeneti, két évet említett akkor a kormányfő. Most az a legújabb, hogy a bankadó még három év múlva is lesz - mintha korábban soha senki nem beszélt volna két évről. (Orwell óta tudjuk: semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt).
Az Orbán és Tsai Zrt. úgy tesz, mintha a zemberek nevében rúgta volna össze a port a Valutaalappal. A mutatványt undorodva nézi a világ, de idehaza még elhiszik az illúziót. Mert innen nézve tényleg hatásos, amit Orbán csinál: szabadságharcnak állítja be a pökhendiséget, pénzügyi függetlenségnek az önhittséget. Orbán azt hiszi, a hazai kétharmadhoz hasonlóan Európában, sőt, a világban is hasonló többséggel bír. A világ azonban másképp működik, mint Magyarország. (Sőt, talán Magyarország sem úgy, ahogyan azt Móricka eléképzeli.)
Bukásra van ítélve Orbán szellemekkel és démonokkal hadakozó szabadságharca. Isten ugyan a történelem ura, de egy félisten kevés a múlt megváltoztatásához.
Csak idő kérdése, mikor válik mindez a zemberek számára is nyilvánvalóvá.

hasonlóság. Én ismertem egy embert. Vállalkozó vólt. Mórvainak hivták. Be irta magát a tőrténelembe. Kazán gyártásokkal foglalkozott. Briliáns ötlet kipattant a gondolatából. Mivel belebukott az üzletbe. Sok minden miatt. Úgy döntött. Megkeresi Petőfit. Ez elhangzott nyilvánosság előtt. Én akkór annyira röhögtem, hogy alig birtam magam leálitani. Elutazott Morvai a csatatérre. Megtalálta .Petőfit. Tudta, hogy hatalmas pénzt szakit. Egy év mulva kiderült. Hogy nem Petőfit hozta haza. Hanem. Szergelyt. Azt hittem meghülyülök a röhögéstől. Valahogy az egész dolog hasonló. Úgy ha valaki üzletember. Nem engedném, hogy bérkiegészitéssel. Politikus legyen a .Parlamentbe. Vagy ez vagy az. Pintérbácsi. Egymillió nyugdijjal. ". 2. millcsi. Vállalkozásokkal. Plusz bérkiegészités . mint Belügy Miniszter. IMorvai attól különbözött tőlük, hogy ő főálású vállalkozó vólt.
„Nem azért gyújtunk gyertyát, hogy véka alá rejtsük” – ezt az ostoba képet Orrbán Vicctor használta, amikor 56 napja hivatalban lévő kormányának működését értékelte a parlamentben.
Nézzük, mi is történt az 56 napos fülkeforradalomban:
1. A kormány a korábban már megszokott gyakorlatnak megfelelően minden lehetséges pozícióra igényt tartott, politikai és - az államtól függő - gazdasági téren egyaránt. Ami újdonság: a kétharmados többségnek köszönhetően a zsákmányelv ezúttal olyan helyeknél is szóba jöhetett, amelyeket korábban csak az ellenzékkel való megállapodás alapján lehetett (vagy éppen ezért nem lehetett) betölteni. Három személyi döntés váltott ki igazán komoly vitákat: Schmitt Pál, Domokos László és Stumpf István megválasztása valóban meglepőnek nevezhető.
2. A Fidesz láthatóan tudatosan készült arra, hogy kétharmados többségével élve minél előbb hozzálásson az intézmények átalakításához. Ezek a módosítások – nem meglepő módon - rendre a saját képre formálás irányába mutatnak.
3. Ahogy várható volt, a kormány erőteljes szimbolikus lépésekkel kezdett, és már az első napokban csúcsra járatta kommunikációs műhelyeit. A trianoni emléknappal és a kettős állampolgárság bevezetésével valóban tabukat döntött, miközben nem mondott le arról, hogy valóságértelmezését a lehető legtöbb helyen és formában propagálja. A nyelvi lelemények (forradalom a szavazófülkékben, nemzeti együttműködés, társadalmi szerződés, nemzeti centrum stb.) állandó ismétlése, következetes használata lehetővé tette, hogy a nyelvpolitikai küzdelmet eredményesen vívja meg a kormány: az ellenzék ezen a téren is reagáló szerepbe kényszerült, időnként maga is átvette ezt a retorikát. A nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat kifüggesztésének elrendelésével mintha túl is lőtt volna a kormány a célon...
4. Az ország legfontosabb problémáiról, többek között az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakításának kérdéseiről egyelőre érdemben nem nyilatkozott a kabinet.
5. A legnagyobb politikai siker egyértelműen a választói támogatás megőrzése, egyelőre semmi jele amortizációnak, elfordulásnak. Az agymosás tartós mellékhatása...
6. Az azonnali, radikális adócsökkentés ígérete hazugság volt.
Ha nincs trianon,most egy németország nagyságú és súlyú magyarország lenne,55milló lakossal,és nem kellene a imf-es zsidóbandával foglalkozni! VESSZEN EURÓPA, MINDENT VISSZAKAPTOK IDŐVEL! VERJEN MEG AZ ISTEN BENNETEKET!!!
Most figyelj. A Banki adót. Ebben az Országban még úgy mint mostfogják. Soha nem fizették a .Bankok. Itt nem vólt arról még fogalom se, hogy mi a .Banki adó jelentősége. Egyébként m:ostmár tökk mindegy. Csak figyelmeztetlek, beneteket. Más...... Mint ahogy .Szücs Erika. Meg lett bizva ujságolvasással. Vannak itt is ötlet vadászok. Az nem baj ha valaki a privát Bankárból. Merit ötletet. De ne aljasúl. De mondom most már nemszámit. Egyébként imádják a privát Bankárt az üzletemberek. Nem véletlenűl. És még valami. A vólt egézségügyi dolgozó. Hosszú éveken keresztűl. Külfőldiek közt dolgozott. Nagy multú üzletemberek közt. Kész.....A minisztériumba csak tájékoztatásul.... Űzletemberek dolgoznak. Még pedig óriásiak. És gazdagok. Nem csak Gyurcsány. De Bajnai....Orbán. a Miniszterek, stb. Mind üzletemberek. Kirafináltak és nem naivak. Mert akkór nem lennének üzletemberek. Az .Országházba elfoglaló posztok az csak egy smafú. Milliárdosok. Amit nem mindig tisztességgel élnek meg. Nekem elhihetitek. Ismerem őket. Nehogy már azt mondja valaki. Hogy a Belügy Miniszter, Csak nyugdijjas. Járjanak utánna. Milyen üzleti vállalkozásai vannak. Hány milliót vág zsebre.? Havonta.? Ak i meg képviseli hazánkat, Az UNIÓBA.? Meg kkel kérdezni Milyen Vállalkozást fog inditani ha hazajön.? Na erről annyit. Ti meg mi . szegények de tisztességesek maradtunk . Maradunk. Mert ugyebár az aktiv dolgozók. Soha nem fognak meggazdagodni. De még a .Szakszervezetek se. És ha ahoz hasonlitom őket. Hogy a Miskolci. Damba. Decembertől nem vólt fizetés. Az bizony veled is előfordulhat. Bármikór. De velük soha.
A bankok külön adóját ( mert az általános, minden cégre vonatkozót mindig fizetniük kellett) nem a Bajnai, hanem a Gyurcsány találta ki! A különbség annyi, hogy eddig évi 13 MILLIÁRD forint volt, most meg 200 Milliárd! Hányszoros a különbség??? Egyébként akkor a FIDESZ átkozta Gyurcsányt, ha visszaemlékezel. Az is igaz, hogy ha levegőt vett, azt is nemzetietlenül tette.
Előzmény: elmondás
2010. július 23. 13:29 · 33
Szóval mennyünk vissza.Kinek az ötlete alapján került előtérben a .Bank adó.? Csak hogy tudják. Azt egy fiatalosan . kinéző nyugdijas nő találta ki mérgében. A Bajnai Kormányzás ideje alatt. Ha visszatetszenek lapozni. A hozzászóláson van egy lapon a területi adó is a .Bankok részére. De el lett az ötlett sajátitva. És az ötlet .Miskolci. Az ügyeskedők. Vólt aki azért kapot fizetést, hogy a Privát .Bankárt. olvasgassa. Onnan az ötlet. Mégtovább megyek. Az ötlet alapján. Csak a kitaláló tudta, hogyan kellene hasznositani a .Bankadót.. Egyedűl ő az akinek azzal, elképzelése lehetett. Csak az ötlet eredetiségét, vizsgáltuk. Azért nem mindegy mit irunk, a hozzászólásokba. Tovább megyek. A Bank adó szüneteltetése is ahoz tartozik. Úgy lett kitalálva. Lehet szünetelteteni majd. 50. százalékba. Hogy mit jelent. legyen titok. Erről annyit. Jól tessenek megggondolni mi kerűl fel. És a kitalálója. Soha nem vólt pénzügyi szakember. Egézségügyi dolgozó vólt.

Hát így kell törvényesen kiszakítani bizonyos rétegeket a szociális hálóból. Ha pedig kiszakadtál onnan nagyon nehéz visszakerülni!
Előzmény: sőt
2010. július 23. 12:25 · 30
A házicseléd után sem. Eddig az APEH és a Munkaügyi Felügyelőség ellenőrizhette ezeket az embereket, meg a csóró vállalkozót is, aki a minimálbérből házvezetőnőt, gyerekfelügyelőt, kertészt stb alkalmazott. A vagyonosodási eljárás is kellemetlen volt. Most ezt havi 1000 forinttal elkerülik. A nyomorult cseléd nem lesz táppénzre, ingyenes orvosi ellátásra, rokkant- öregségi nyugdíjra jogosult. A gyerekei nem kaphatnak árvaellátást stb...stb. Mindez a zemberekért....
Totál igazad van! A tökorrú dakota mindent "rászabott" saját magára. Minden családnak úgy kell kinézni mint az övének! Akkor jár minden. Ha "másodrangú" állampolgár vagy (azaz nem fideszes vagy nem nagycsaládos, esetleg nem milliomos) akkor semmi. Hiába, ha az ember egy afro magyart választ meg, érjetik meglepetések.
Előzmény: Nocsak
2010. július 23. 12:21 · 5
Nincs háztartási alkalmazottam. Nekik?
Nem főzök pálinkát, nincs gyümölcsösöm. Nekik?
Nem fizetek társasági adót? Ők?
Nincs nagyértékű vagyontárgyam. Nekik?
Nincs ingatlanom amit bérbeadhatnék. Nekik?
Az egyenesági öröklési illeték eltörlése egyáltalán nem érdekel. A gyerekem (akit nagyon szeretek) az öröklött vagyonból igazán ki tudta volna fizetni azt a kis illetéket. (Az ő gyerekeik nyilván többet örökölnek!)
Van törlesztőrészletem, ami az egekbe szökött, s félek, hogy a bankadónak is lesz rám eső része.
A házicseléd után sem. Eddig az APEH és a Munkaügyi Felügyelőség ellenőrizhette ezeket az embereket, meg a csóró vállalkozót is, aki a minimálbérből házvezetőnőt, gyerekfelügyelőt, kertészt stb alkalmazott. A vagyonosodási eljárás is kellemetlen volt. Most ezt havi 1000 forinttal elkerülik. A nyomorult cseléd nem lesz táppénzre, ingyenes orvosi ellátásra, rokkant- öregségi nyugdíjra jogosult. A gyerekei nem kaphatnak árvaellátást stb...stb. Mindez a zemberekért....
Előzmény: Z
2010. július 23. 12:16 · 13
Végre a fideszes haverok fellélegezhetnek, nem kell adózni a helikopterek, repülők,yachtok után nekik.Köszönik szépen Orbánnak.
Miért kellett az alapkamatot 12%-ra emelnie. Utána a piacok megrendítése nélkül, csak óvatosan, apró lépésekkel lehetett a mostani szintre levinni. Ha a FIDESZ nem pancserkedik, akkor lassú lépésekben még lejjebb vihette volna az MNB az alapkamatot. Mivel az IMF delegációval tárgyaló magyar küldötteknek a felhatalmazása ennyi volt, Viktor meg nem ért rá a futball meccsek miatt ilyen aprósággal foglalkozni, ezért a tárgyalások és az alapkamat csökkentése elszállt. Az IMF hitelt az időközben lejáró államadósság visszafizetésére fordították, mert a kamata még mindig sokkal kisebb volt, mint a piaci. A többi az MNB tartalékait növeli, hogy ne lehessen a forintot könnyen megtámadni. Az MNB-nél elhelyezett betétek hatalmasak, ezért az Államadósság- kezelő Központ lényegesen kevesebb új államkötvényt bocsát ki. Mindenképpen kisebb a bankok kockázata, mintha a csődbemenő cégeket finanszíroznák belőle. Pl: állami kezességvállalással ezt a pénzt a gazdaság működésére lehetne fordítani. Ezért kellene a bankokkal tárgyalni, és nem nekik menni, mint borjú az anyjának....
Előzmény: petyminger
2010. július 23. 12:03 · 6
hát ha az alábbiak miatt akkor szépen el van cseszve a világ.... mire is ment el az IMF hitel? Az biztos, hogy nem fejlesztésekre és beruházásokra, ergo semmi produktívra a nemzet szempontjából....
"Az utóbbi években egyre több forró tőke érkezett külföldről a magánszektorba, főként pénzügyi intézményekbe a forint nagy kamatlábával szerezhető haszonért. Ez a tőke döntően az európai jegybankok (!), az Európai Központi Bank (EKB) (!) és más tartalékolásra kötelezett hitelintézetek itt parkoltatott és kamatoztatott pénzét jelenti. (2010. március végén kerekítve 4450 milliárd forint betét és 3550 milliárd forint felvett hitel.) Ezen túlzott arányú jelenlétükért szerzett jövedelmük biztonságos elviteléért kell az IMF–EU hitel.
Ha nagy az alapkamat, miért ne üdüljön nálunk más ország tartalékának egy része? Illetve nem ezért nagy az alapkamat?
És mit tesznek a magyarországi kereskedelmi bankok a külföldi forrással? Befektetik az MNB kéthetes kötvényeibe: a nagy hozam betonbiztos, a kötvények pedig felhasználhatók fedezeti és fizetési eszközként. (Ezért kötvény és nem betét.) És mit tesz az MNB a devizában érkezett, de a kamat miatt forintban könyvelt forrással? Visszaküldi külföldre devizában, mivel az MNB ott köteles tartalékolni. Igaz, jóval kisebb kamatot kap az MNB, mint amennyit a hozzá küldött külföldi pénzért fizet, de sebaj, a különbözetet a költségvetés megtéríti közpénzből!
Hát ennek az idegen spekulatív pénznek a zavartalan távozását biztosítja az IMF a közvetlenül is érintett EKB közreműködésével. Ez év áprilisában több címen 5149,6 milliárd forint hevert a jegybankban a kötelező tartalékokon felül, aminek az éves kamata mai szinten 220 milliárd forint. Ezt téríti meg a közpénz, és fizeti az IMF–EU hitel kamatát is. Hol van a 120 milliárd forint banki különadó akár ehhez a tételhez képest is?!"
by Varga Isván
Azoknak a többsége szlovák vagy német rendszámmal jár. Ahol én lakom pl. szlovák Bentley GT. Egyébként ha valaki nem dolgozik hivatalosan bejelentve (ismerőseim többsége) és nincs vagyon a nevén, akkor neki teljesen mindegy. Az esetleges adótartozást úgysem tudják rajta behajtani, mivel nincs rá mód. Ez vonatkozik szinte minden adófajtára.
Előzmény: Z
2010. július 23. 11:59 · 22
Értékalapú vagyonadót kellett volna alkotni.Ne a Cosworth Scorpio után fizessen évente egy autó árát a tulaj,hanem a 10 milla feletti , nagy teljesítmányű autók után.
nem csak a 18.000 milliárdos ingatlan vagyon a tét. Egy szakszervezeti vezető nyilatkozta, hogy az alapítvány éves forgalma 50 MILLIÁRD. Ha egy közbülső cégen átfuttatják ezt a pénzt akár 1-2 százalék haszonért, az is óriási munka nélkül szerzett jövedelem!!!! A magyar nemzet című lap meg a Simor fizetésével, a Hiller pogácsáival van elfoglalva. Ez az irányított hül....yítés!!!!!
Előzmény: Nocsak
2010. július 23. 11:50 · 7
És... az üdülési alapítvány... a lényeg az, hogy a szakszervezetek által bevitt vagyont (üdülőket) a megkérdezésük, vagy tájékoztatásuk nélkül egy tollvonással államosítják. Mi lesz ezzel a hatalmas ingatlanvagyonnal? (Költői kérdés volt.)
Nagyon helyes, hogy megszavazták, az államnak szüksége van ezekre a plusz bevételekre. Remélem a bankok is belátják, hogy csak ideiglenes megoldásról van szó és ez az ő érdekük is.